"Kis bajnok"
Jogosan tehetitek fel a kérdést: Miért vállalkoztam arra, hogy Krisztiánról írok? Nos, aki még nem ismerné Krisztiánt, szeretném kicsi bemutatni, mesélni különös vízilabda kötődéséről. Hogy miért is fontos ez? Mert Hege is nagyon kötődik Krisztiánhoz, számára is fontos.
S hogy hogy kezdődött ez a vonzódás? Talán egy félrehallott Vári - Klári szópárral. A tréfát félre téve, Krisztián mindig is felfigyelt a tv-ben a sporthírekre, különösen a vízilabdára, az Olimpiát is nyomon követte. Ekkor jött a gondolat, hogy Mariann -Krisz gondozója- egykori osztálytársát, Csányi Györgyöt felkeresse, aki akkoriban az egri csapatot erősítette. Kilátogattak az első meccsre, ami Krisztiánnak életre szóló élmény volt. Majd jött a következő meccs, amit Krisz nagy lelkesedéssel várt. Közben Csányi felkereste Kriszt is, majd a csapat többi tagjával is alkalma nyílt összeismerkedni. S onnantól nem volt megállás, Kriszt minden egyes alkalommal kivitte Mariann.
Rengeteg ajándékot kap, a fiúk minden egyes látogatás alkalmával kedveskednek neki valamivel, de Krisz sem volt "hálátlan", ő is készített már kisebb ajándékokat a fiúknak. Aztán egyszer csak "törés" állt be, Csányi Gyuri -és másik kedvence, Ágner Zoli- eligazoltak Egerből. Nem lehetett tudni, Krisztián hogyan éli majd meg ezt, de az "átállás" végül könnyen ment, mivel ebbe segédkezett Hege. Egyből elvállalta ez a "feladatot", nem volt számára kérdéses. Mai napig szoros kötődés áll fent közöttük.
Krisztián remekül megfigyeli az apró részleteket. Meccsek előtt már két órával a Bitskeyben vannak. Megnézi, ki mikor, miben és kivel érkezik, de az edzés és a bemelegítés sem maradhat ki. Fontos számára, hogy a találkozó után odamenjenek hozzá a fiúk, beszélgessenek vele. Meccs végén valamelyik vízipólós haza szokta vinni, mivel nincs megoldva az utazás az uszoda és az intézmény között, ahol Krisz lakik.
A kisfiú sokszor próbálja utánozni a pólósokat. Hegét például úgy szerette volna "megszemélyesíteni", hogy a haját ugyan olyanra kívánta "megcsinálni",fel volt neki is zselézve,vagy mikor Matajsz Márk melírjait is utánozta, illetve a haját is meg kívánta növeszteni.
Egyszer alkalma nyílt a fiúkkal egy közös játékra a Bárány uszoda medencéjében, ami szintén nagy élmény volt számára. De említhetném, mikor Császár György elvitte egy körre a kocsijával. Rengeteg kis történet fűződik hozzá és a pólósokhoz, ám mivel ezen oldal nem a kis Krisztiánról szól így most zárnom kell ezt a kis ismertetőt.
S most jöjjön pár gondolat Krisztől, kiről mit gondol, hogy látja a pólósokat:
· Jászberényi Gábor (Jasu): Jó a tetkója és szuper kapus.
· Gór-Nagy Miklós (Nónaniki): Edzéseken mindig integet nekem és nagyon erős.
· Kiss Csaba (Tissabi): Nagyon tud köpni, olyan szökőkutasat és úgy lóg ki a haja mint Csányi Gyurinak.
· Czigány Karcsi: Pici és gyors.
· Decker Ádám: Nagy óriás és akkora habot tud csinálni.. jah és ő a sofőr a [mecsboxban]. :-)
· Matajsz Márk: Kisbajnoknak hív és nekem adta az érmét.
· Szécsi Zoli: ATV-ben sokat láttam... nagyon jól védett.
· Nyéki Balázs: Először haragudtam rá mert elvette Gyuri sapkáját, de jó gólokat lő benne.
· Seress Tibor (Szeress Most Tibi): Már régóta ismerem.. és mindig szorítok neki hogy meggyógyuljon mert sokat betegeskedik.
· Kis Gábor (Tis Gábor): Mert neki van a legszebb autója...
· Weszelovszky (Beszalobszki): Szeretem mert kopasz mint Ágner Zoli és erős.
· Fülöp Gergő (Pülöp Gergő): Nagyon sokat köszön és aranyos a kis kutyája.
· HEGEDÜS GÁBOR: A haját ő is zselézi mint én.
|