·Euroliga- „D” csoport 3. helyezés (ezzel nem jutott be az Eger a legjobb 8 közé)
·Magyar Kupa- 1. helyezés
Az év eleje az alapozásról, a felkészülésről és az összeszokásról szólt. A csapatba szerződött Hárai Balázs, Bárány Attila, valamint több egykori ifi játékos is lehetőséghez jutott: Valics Bence, Bundschuh Erik, Erdélyi Balázs, Petrovai Márton és Sántavy Máté.
Az évet a Magyar Kupával kezdtük, a csoportmérkőzések Pécsen zajlottak, melyet fölényesen nyert az egri alakulat.
A negyeddöntő során a Szentes volt az ellenfél, ez sem bizonyult akadálynak az Eger számára.
A menetelés folytatódott az elődöntőben, az UTE ellen mérkőztünk, 13-6-os végeredménnyel a döntőbe jutottunk, ahol a Vasas várt ránk. Egy gólos győzelmet arattunk ellenük, így a kupát mi nyertük.
Az Euroliga köztudottan a legnívósabb kupasorozat egyike. A tavalyi 2. helyezéssel vívtuk ki azt, hogy rögtön az Euroliga II. körében kezdjünk, a csoportban a román Leonardo Oradea, a német WF Spandau 04 Berlin, a szlovák Hornets Kosice, a horvát VK Sibenic, és a spanyol CN Barcelona volt az ellenfelünk.
A csoportmérkőzéseket 3 győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zártuk, ám elég volt ahhoz, hogy a főtáblára kerüljünk, ahol a Teva VasasPlaket-et (HUN), a Centre des Nageurs de Marseille-t (FRA), és a Partizan Raiffeisen Belgrad-ot (SRB) kaptuk.
Az eredmény ismeretes, 3 döntetlennel, 3 vereséggel a csoport 3. helyén zártunk, mely nem volt elegendő, hogy bekerüljünk a legjobb 8 közé (Az Euroligát a Primorac Kotor nyerte).
Az alapszakaszt az Eger a harmadik helyen zárta, őt előzte a veretlen Vasas elsőként és a Domino másodikként.
Az elődöntőben a Domino-Honvéddal mérkőzött meg az egri alakulat, 3 meccs (mindhármat megnyerték) elégnek bizonyult ahhoz, hogy a döntőbe verekedjék be magukat.
A bajnoki döntőben tehát újra a Vasassal kerültek szemben, mely már korántsem mondható olyan „simának”, mint az elődöntőbéli meccsek.
Idegenben kezdődött a 3 pontig tartó küzdelem. A Komjádi uszodában győzni tudott az Eger, mely után mindenki bizakodva figyelte a további eseményeket. A második meccsre Egerben került sor. Sajnos, egy góllal itt a Vasas bizonyult jobbnak. De itt sem adtuk fel, jött a következő meccs 3 nap múlva, s ott már megint a hazai előny érvényesült, szintén egy góllal az angyalföldiek nyertek. Majd következett az utolsó mérkőzés…
Végig szoros volt a meccs, szinte fej- fej mellett menetelt a két csapat. De az egri részről- Gerendás György szavaival élve- túl sok kis hibát követtek el a fiúk, ami már nem volt megengedett a győzelemhez. Be kell lássuk, a Vasas jobb volt…
A végeredmény:
1. Teva VasasPlaket
2. ZF Eger
3. Domino-Honvéd
4. Aprilia-FTC-Fischer Klíma
5. Szeged Beton VE
6. Uniqua-UTE
7. Pécsi Vízmű-PVSK-Füszért
8. BVSC-Zugló
9. OSC-Opus Via
10. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP
11. Bodrogi Bau- Szentesi VK
12. Androbau-Fehérvár Póló SE
Ezúton köszönjük a fiúknak az egész éves teljesítményt, a sok küzdeni akarást, a felejthetetlen gólokat! A szurkolók jövőre is veletek lesznek!
Hege statisztikája a 2008/2009-es szezonban:
Magyar Kupa: 7 mérkőzés/ 3 játszott, gólok száma: 4
Euroliga: 11 mérkőzés/ 11 játszott, gólok száma: 5
Vodafone OB I.: 29 mérkőzés/ 28 játszott, gólok száma: 33 (az alapszakaszban 25 góllal 20. helyen végzett)
Legtöbb gól egy meccsen: 5 (2008. 11. 05: Vodafone OB I. 5 forduló: ZF Eger- BVSC-Zugló)
Ezúton gratulálunk a válogatottba kerüléshez, további sok sikert!
A keret: Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas), Szécsi Zoltán (Eger) - kapusok
Bundschuh Erik (Eger), Gór-Nagy Miklós (Budva), Hegedüs Gábor (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Kiss Gergely (Primorac Kotor), Madaras Norbert (Pro Recco), Mátyás Zoltán (FTC), Hárai Balázs (Eger), Biros Péter (Eger), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dénes (Vasas), Varga Dániel (Vasas), Varga II. Zsolt (Eger) - mezőnyjátékosok