Hírek : Ez történt eddig (2007 január) |
Ez történt eddig (2007 január)
Mivel a bajnokság „szünetel”, nem sok hírrel tudunk szolgálni.
Ezért felidézném, mi történt eddig. Januárban ugyan is bőven volt „dolguk” a Gerendás fiúknak. 3 hét alatt 6 meccset játszottak, 2 Euroliga és 4 bajnoki meccset.
Viszonylag korán, január 2-án kezdődött a téli felkészülés. A második héten (január 8-9.) Szegedre látogattak el a fiúk, ahol a Tisza-partiakkal kétkapuztak. Másnap, 10-én Pestre utaztak, hogy előrehozva a szombati bajnokit (mivel egy időben lett volna az Euroliga fordulóval), lejátszák az FTC-vel a mérkőzést. 9-13 arányban diadalmaskodott az Eger! S hogy miért érdemes megemlíteni még ezt a meccset? Gerendás György újra a kispadra ülhetett, jó pár hónap kihagyás után! (A mérkőzés összefoglalója itt à ) Hege egy gólt dobott.
Január 13-án eljött egy újabb Euroliga forduló egy hazai csapat ellen, a Teva Vasas Plaket ellen. Erre a Komjádi uszodában került sor. Sajnos vereséggel zárult ez a „derbi”, 12-6 arányban. Hege ezen a mérkőzésen nem dobott gólt. Így nyilatkozott ekkor:
„A Vasas egy jól szervezett csapat, nem megy ellenük a játék. Ennek ellenére szerintem a játékosállományuk semmivel sem jobb, mint a miénk, viszont az egymás elleni meccseken rendre „megverjük magunkat”. Az első negyedben még működött a védekezés, de utána már az sem ment. Természetesen foglalkoznunk kell ezzel a meccsel, még akkor is, ha fájó, de hétfőtől már luxus lesz ezen rágódni. Van két hetünk a visszavágásra.” (Forrás: egerwaterpolo)
Egy héttel később a Szőnyi úton szállt vízbe a csapat, ezúton a Neptun ellen. Sima meccsnek ígérkezett, és nem is okozott meglepetést a pesti gárda. Az eredmény 2-19, Hege 2 gólt lőtt ezen a meccsen.
21-én, vasárnap a pécsiek jöttek a Bitskeybe, felcserélték a pályaválasztói jogot. Egerbe köszönthettük a volt csapattársakat, Czigány Karcsit, Kollár Györgyöt, és Ágner Zolit. Bár az Eger nem játszott jól, a védekezésnek köszönhetően nyerni tudott 11-5 arányban. Hege a pécsieknek 1 gólt lőtt.
23-án a Dominoval játszottak edzőmérkőzést.
S ezután következett a várva várt Euroliga visszavágó a Vasas ellen. Aki tudott kiment, igen nagy érdeklődést keltett, csak hogy példát említsek Szívós Márton is jelen volt, s érkeztek Japánból és Olaszországból is. Remek mérkőzést láthatott a közönség, a hangulat emelkedett volt, s ami a legfontosabb végre legyőzték a VASAST!!! Majd egy évet kellett erre várni! 8-7 arányban, „pici” góllal J, de nyertek. Hege nem talált be az angyalföldiek hálójába ezen a meccsen.
A hónap utolsó meccsére, január 31-én került sor Egerben. A bajnokság 11 helyén álló Szolnoki Főiskola VSC-t fogadták. Laza, könnyed volt ez a találkozó. 18-5 arányban nyertünk, Hege 2 gólt dobott a szolnokiaknak.
A januári nagy „hajtás” után pedig jöhetett Perth, melyről később írok majd.
Képek: Bius
|