Kemény volt, de tényleg „Vidám Vasárnap” lett belőle!
Az Eger és a Csehov csatájából a hazaiak kerültek ki győztesen, akik ezzel a győzelemmel igen érdekessé tették a C-csoport táblázatát. Ki gondolta volna, hogy két forduló után a Csehov pont nélkül fog állni, és jelen állás szerint a Vasas és az Eger küzdhet a Recco mögött a továbbjutást jelentő második helyért?
Pedig most ez a helyzet, hála Gerendás György és Tóth Kálmán együttesének, akik ezen az estén rendesen odatették magukat a siker érdekében.
Úgy tűnik, ebben a szezonban nem jelent jót, ha egy orosz csapat az Egerrel kerül szembe.
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – Sturm-2002 Csehov 14-13
Az egrieknél a szokásos csapat, míg a Csehovnál Gorovoj helyett Korotajev készülődött a bemutatáshoz, egyébként minden nagy név ott volt Alekszandr Kabanov együttesében.
Az Ultras Eger kezdeményezésre a magyar himnusz közös eléneklésével kezdődött a találkozó, melynek első támadásai után akár azt is írhattuk volna: Kiss Csaba & Co. – Viktor Visnyakov „i druzjá” 2-2, ugyanis az egri csapatkapitány próbálkozásaira rendre a Csehov 11-ese válaszolt.
Az első „disszonáns” hang a vendégek csapatkapitánya, Szergej Jevsztignyejev volt, aki egy rosszul végződött egri támadás után, megúszást követően értékesített egy ziccert (2-3) – először vezettek a vendégek. A válasz szerencsére nem késett sokáig, mert Zsiljajev kiállítását Gór-Nagy Miklós váltotta gólra (3-3). Az oroszoknál Csomakidzét elég nehéz volt szabályosan tartani, de Gór-Nagy és Decker is nemegyszer megoldotta ezt a feladatot, ami nem kis teljesítmény. A negyed végén megint a vendégek örülhettek, mert Jevsztignyejev újból előnyből volt eredményes (3-4). A bal szélen próbálkozó Sapicsot Hegedűs és Kiss Csaba is blokkolta, így a szerb Európa-bajnok még adós maradt a gólokkal.
A második játékrész elején Zseltovszkij megúszásánál már mindenki elkönyvelte a kétgólos vendégvezetést, talán az orosz játékos is, de ő közvetlen közelről mégis a kapufát találta el. Csomakidze előbb-utóbb kénytelen volt megtanulni ezen az estén, hogy a magyar 9-esben (Gór-Nagy) az emberére akadt. Jászberényi is bemutatott néhány szép védést, mégis a vendégek lőtték az újabb gólt. Sapics harcolt ki egy kiállítást. Sztratan egészen az alapvonaltól adta be a kapu elé a labdát, amit a beúszó Csomakidze a vízből combközépig kiemelkedve húzott be az egri kapuba (3-5) – először vezetett két góllal az egyik csapat! Az egriek támadásánál Jevsztignyejev keményebb volt a kelleténél ezért kiállították. Az újabb előnyt – második kísérletre – Császár vágta be a kapuba (4-5). A következő találat is az egriek kitűnőségének lövését dicsérte, bár Alekszandr Kabanov mester erősen kételkedett benne, hogy a felső kapufáról levágódó labda átjutott a gólvonalon - átjutott, visszanéztük (5-5). Hiába egyenlített azonban a hazai gárda, Sztaratan lövése újból előnyhöz juttatta a Csehovot. Hat másodperccel a vége előtt Kis Gábor ötméterest harcolt ki Korotajev ellen, amit Nyéki Balázs annak rendje és módja szerint be is lőtt (6-6), miközben az ítélet jogosságát vitató Kabanov mester sárga lapos figyelmeztetésben részesült a román Simiontól. Mit lehet 6 másodperc alatt tenni, ráadásul középkezdés után? Sztratan szerint gólt lőni, akinek erre majdnem a félpályától!!!!! 3 másodperc is elég volt. A meglepett egri mezőnyjátékosok és Jászberényi mellett belőtte a hetedik orosz gólt (6-7).
A félidőt követően ismét sikerült megszerezni a vezetést. Öt méteren kívül szabálytalankodtak Kiss Csabával szemben, aki ezúttal nem lőtte el egyből, hanem a centerben taposó Kis Gábornak játszott be. Kicsinek végre sikerült Zsiljajev szorításából megszabadulnia, így a rátámadó Szmirnov mellett az üres kapuba helyezte a labdát (7-7). Sapics változatlanul nem adta fel, hogy gólt lő, de hol Jászberényi, hol pedig a védők blokkolták lövéseit. A másik oldalon Bálint küldött egy jó 10 méteres „figyelmeztető lövést” Szmirnovnak, aki az elsőt még fogta, de a másodikat – a védők hathatós támogatása mellett – már benyelte (8-7). Válaszként Malkov szó szerint lerázta magáról Bálintot, így a következő támadásnál ismét egyenlő volt az állás. Egri emberelőnyben szépen és türelmesen járatták a labdát az egriek az orosz kapu előtt. A végén a középen helyezkedő Märczre játszották a helyzetet, aki könnyedén értékesítette a lehetőséget (9-8). A következő két találat az oroszoké, igaz délszláv segítséggel. Maljkovics szinte lóba nélkül húzott be egy átadást az egri kapuba, míg Sapics – előzőleg helyet csinálva magának- centerből volt eredményes. Sapicsnak ebben a szezonban ez volt az első Euroliga gólja, de ezzel ismét vezettek (9-10)! A remek napot kifogó Nyéki azonban 1 másodperccel a negyed végét jelző dudaszó előtt – hasonlóan Sztratanhoz – távolról vette be Szmirnov kapuját (10-10).
Folytatás ITT
Fotók: fotoszanto
Forrás: egerwaterpolo