Matajsz Márk a kisebb műtéti beavatkozás után – egy leváló porcdarabot távolítottak el a térdéből - a partról figyelte a társakat, míg Jászberényi Gábor a Neptun elleni találkozóhoz hasonlóan ismét „kispados” volt, Decker Attila kapta az egyes sapkát.
A vendégeknél az eltiltott Jaksa Márk mellett az edző, Berki András is hiányzott. A beteg trénert Pengő László helyettesítette a vendégek kispadján, ahol többségében fiatal arcokat láthattunk.
Ez a meccs is a Neptunhoz hasonló mederben folyt le, bár jóval nagyobb volt most az összpontosítás a hazaiaknál. Kiss Csaba előnyből szerzett gólja adta meg az alaphangot, amihez sorra csatlakoztak a többiek is. A hatásos védekezésünk mellett elől az első félidőben 100%-os volt az emberelőnyös helyzetek kihasználása. Jellemző, hogy a szentesiek csak blokkról megpattanó labdából tudtak gólokat lőni. Az első, Döbrössy Viktor találata 5 másodperccel az első negyed vége előtt született.
A második negyedben a Nyéki Balázs „gól-show” – ötből hármat lőtt az egri négyes – mellett ismét csak egy szerencsétlenül megpattanó lövésnek köszönhetően talált egy gólt a vendégcsapat.
A Matajsz Márkot helyettesítő Kovács Gáborról sorra állították ki a szentesieket, így egri részről lehetett gyakorolni az emberelőnyös helyzeteket, de a megúszások után is láttunk szép megoldásokat – Bačo góljai, Kis Gábor és Märcz Tamás csavarja – Horváth Tamás kapuja előtt. A második félidőben romlott a mutatónk és ekkor történt az első egri kiállítás (Bálint Gergő) is. A harmadik negyed gólcsendjére, az utolsó játékrészben megint jött egy 6-1-es egri roham, így 19-4-re nyert a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger a Szentes ellenében.
Férfi Vízilabda OB I., 3. forduló, 2006. november 4.
Eger, Bitskey uszoda, 150 néző. V: Bátori Gy., Móni B.
Az Eger 1252. OB I-es mérkőzése, a 70. Eger-Szentes találkozó
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – Legrand-Szentesi VK 19–4 (6-1, 5-1, 2-1, 6-1)
Eger: Decker A. – Bačo 3, Märcz 3 (1/1), Gór-Nagy 1, Kis G. 1, Kiss Cs. 1, Császár 1. Cs: Decker Á., Hegedüs 2, Nyéki 5 (1/0), Kovács Gábor 1, Bálint, Mackeben 1. Edző: Tóth Kálmán.
Szentes: Horváth T. – Torday 1, Németh D., Acsimov, Szabó T., Vígh 2, Papp. Cs: Gábor, Józsa, Baranyi, Döbrössy 1, Herczeg, Araczky. Edző: Pengő László.
Gól – emberelőnyből: 10/7, ill. 3/0
Ötméteresből: 2/1, ill. 0
Kipontozódott: Németh D. (18. p.), Baranyi (20. p.)
Tóth Kálmán: Várjuk a következő ellenfelet. Számunkra a jövő héttől kezdődik az igazi sorozat, amikor a Szegedhez megyünk, jön a Honvéd, majd újra idegenben a Vasas és kiderül, mely csapatokkal játszunk az Euroligában.
Pengő László: Gyenge kezdés után erősen visszaestünk.
Következő mérkőzés: Szeged, 2006. november 11., szombat, 18:00 Szeged Beton VE – Brendon-Fenstherm-ZF-Eger
Sorsolás és eredmények: ITT
Bővebb beszámoló a mérkőzésről Kis Gábor honlapján!
Fotók: Iza
Forrás: egerwaterpolo