Papíron szorosnak tűnhet a 12-7-es végeredmény, ám a Sabadell tényleg csak annyit adott ki magából a Łódź ellen, amennyi feltétlenül szükséges volt.
Az egriek a csoport eddigi legnagyobb arányú győzelmét aratták a svájci Lugano ellen, ami arra talán jó lesz, hogy a spanyoloktól elszenvedett egygólos vereség után sikerüljön felpörögni a két létfontosságú mérkőzésre a Kazany és a Posillipo ellen.
A 3. forduló rangadóján olasz siker született.
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – Casinó Luganó 33-1
A svájciak elleni mérkőzésnek nem volt igazi sportértéke, inkább regeneráció volt. A fontos meccs előtt még lehetett rendezni a sorokat. A Salgueiros szintű Lugano ellen szokás szerint senki sem maradt gól nélkül. Reméljük, maradt még estére is ezekből a találatokból.
A harmadik forduló rangadóján nagyon jól kezdtek az olaszok. Di Constanzo és Postiglione vezérletével már két góllal is vezettek, de második negyed végére előbb egyenlítettek Bjelofasztovék, majd a félidő előtt Zsivcsikov révén a vezetést is megszerezték. (7-6)
Az előnyben sok labdát veszítő taljánok vesszőfutása tovább folytatódott a harmadik negyedben. Ikodinovics és Katkov találataival már három góllal ment a Kazany, ami könnyen lehetett volna négy is, de Szavics kihagyta a Buonocore ellen megítélt ötméterest. Az ellentámadásból Di Constanzo szépített (9-7)
Az utolsó negyed egyértelműen a feltámadó olaszoké volt. Violetti nem egy ziccert megfogott, míg elől Udovicsics, Janovics és Postiglione gondoskodott a gólokról. (11-12)
Ezzel az eredménnyel az már biztossá vált, hogy ha a Kazanyat megverjük este, akkor ők már csak a LEN-kupában gondolkodhatnak tovább. Ha megvan a győzelem, akkor a Posillipo ellen vasárnap 10-től ki-ki mérkőzésen kell kiharcolni a továbbjutást. Pontegyenlőség esetén elsőként az egymás elleni eredményt veszik figyelembe!
Férfi vízilabda Euroliga II. selejtezőkör, E-csoport, Eger, Bitskey uszoda, 2006. október 21.
A 3. forduló eredményei:
ŁSTW Pocztowiec Łódź (lengyel) - CN Sabadell (spanyol) 7-12 (0-2, 1-3, 2-3, 4-4)
Góldobók: Skuratov 2, Kulakov, Rózycki, Sekula, Wójcik, Leszek 1-1, ill. Létay, Millán 4-4, Rey, Peissol 2-2.
100 néző. V.: Vanhems (francia), Bajenaru (román).
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – Casinó Lugano (svájci) 33-1 (9-1, 8-0, 9-0, 7-0)
Eger: Jászberényi – Bačo 3, Märcz 2, Gór-Nagy 2, Matajsz 2, Kiss Cs. 3, Császár 2. Cs.: Decker Á. 2, Bálint 4, Nyéki 3, Hegedüs 3, Kis G. 4, Mackeben 3. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Lugano: Cetti – Nerini, Matta, M. Mota, Rodics, Graziani, Marino 1. Cs.: Vitale (kapus), Francetic, D. Motta, Bergonzi. Edző: Gianfranco Salvati.
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 1/1.
Gerendás György: - Majd délután meglátjuk…
Gianfranco Salvati: - Három meghatározó játékosunk és az ujjtörés miatt hiányzó Knijnenburg nélkül ennyire vagyunk képesek. Tapasztalatszerzésnek jó volt. A lényeg a Łódź elleni mérkőzés lesz.
Szintez Kazany (orosz) - CN Atlantis Posillipo (olasz) 11-12 (3-4, 4-2, 2-1, 2-5)
Góldobók: Bjelofasztov 3, Gojkovics, Ikodinovics 2-2, Zinnurov, Zsivcsikov, Katkov, Schertwitis 1-1, ill. Di Constanzo, Postiglione 3-3, Zlokovics, Janovics 2-2, Bencivenga, Udovicsics 1-1.
Az E-csoport állása
1. Posillipo 9 pont (52-20)
2. Sabadell 9 pont (37-25)
3. Eger 6 pont (72-17)
3. Kazany 3 pont (56-27)
5. Łódź 0 pont (22-53)
6. Lugano 0 pont (6-88)
Az első forduló eredményei: ITT
A második forduló eredményei: ITT
A teljes program: ITT
Fotók: fotoszanto
Forrás: egerwaterpolo