A 2006. évi Szentkirályi Ásványvíz – Férfi Magyar Kupa idei küzdelmeire 16 csapat nevezett.
A B-csoportnak Eger a házigazdája. A találkozók helyszíne a Bitskey uszoda.
Az OB I-es Brendon-Fenstherm-ZF-Eger és a Szolnoki Főiskola VSC mellett az OB I/B-be most feljutó M.P.S. Alba-Fehérvár Polo SE és az OB II-es újonc, fővárosi Colossus VSE alkotja a mezőnyt. Az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé.
- Furcsa, az élet ismétli önmagát. Az év elejéhez hasonlóan, sérülés miatt Császár és Hegedüs a partról fogja figyelni a társakat, bár ha Gyuri vállalja, akkor a Szolnok ellen ő is sapkát húzhat – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Gerendás György vezetőedző, aki a december 31-ig szóló eltiltása miatt ezúttal is fentről figyeli majd a csapat teljesítményét, így Tóth Kálmán ül a kispadon.
- Marad a kamerázás?
- Ha tudsz jobbat, nyugodtan szólj! Félretéve a tréfát, a Colossus ellen valószínűleg nem fogom beindítani a kamerát, hanem nyugodtan ülök majd a lelátón, ellenben a másik két mérkőzést biztos, hogy felveszem.
- Mit sikerült megtudni az ellenfelekről?
- A Colossus csapatát többségében csepeli pólósok alkotják, akik idén először indulnak az OB II-ben. A hírek szerint ebben a gárdában játszik Bereczki Miklós, aki a Honvéddal nem egy bajnoki címet szerzett korábban és külföldön is légióskodott. A székesfehérvári alakulatnál Dabrowski Norbi a játékos-edző, aki két évvel korábban még az Eger játékosa volt, de itt szerepel Péter Imre is, a Bp. Spartacus, BVSC, FTC korábbi válogatott pólósa, vagyis nem rutintalan társaság lesz az ellenfelünk. A Szolnok átalakulóban van, sokan elhagyták a klubot, de ettől még nem szabad félvállról venni őket.
- Kik játszanak az egyes mérkőzéseken? Az eredeti kiírással ellentétben mindhárom egri érdekeltségű találkozóra szombaton kerül sor. Hiába az alacsonyabb osztályú ellenfelek, azért nem árt, ha nem mindig ugyanazok lépnek pályára minden mérkőzésen.
– A Fehérvár és a Colossus ellen 6-7 ifjúsági játékos szerepeltetését tervezzük. A kapuban felváltva egy-egy félidőt játszik a két kapus, Jászberényi Gábor és Decker Attila. Az Eger-Szolnok csoportrangadón ebben a szezonban gyakorlatilag először állhatunk fel majdnem komplett csapattal, vagyis itt a teljes felnőtt keret játéklehetőséghez jut. Ezen a meccsen elvárás a fiúkkal szemben, hogy mutassanak abból valamit, amit majd év közben is szeretnénk játszani. Természetesen győzni akarunk. A Magyar Kupa-találkozók jól szolgálják a bajnoki és Euroliga felkészülést - mondta a vezetőedző.
Az egriek eddigi Magyar Kupa eredményei:
Kupagyőztes (1):
1972 - Egri Dózsa SC - FTC 7-6
Ezüstérmes (3):
1970 - OSC - Egri Dózsa SC 4-3
2004 - Vasas - Brendon-ZF-Eger 7-5
2005 - Vasas – Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 13-12
Bronzérmes (2):
1992 - Eger SE
1994 - Eger SE
A szombaton megvásárolt jegyek mind az öt mérkőzésre érvényesek. Vasárnap a belépés ingyenes.
A negyeddöntők sorsolása szeptember 25-én, hétfőn 13 órakor lesz az MVLSZ-ben.
A negyeddöntők időpontja: szeptember 30. és október 1.
További információk a Magyar Kupa-mérkőzésekről és a B-csoport tagjairól ITT olvashatók.
Fotók: fotoszanto
Forrás: egerwaterpolo