A második napra két egri vereség jutott, így vasárnap a 3. helyért játszik csapatunk az Újpest ellen.
Mindkét találkozón döntő volt, hogy az első negyedekben négy, illetve öt góllal is elhúzott az ellenfél.
Nyéki Balázst a Honvéd-meccs első negyedében, a 3. percben kiütötték. Felrepedt a szája, amit a helyszínen összevarrtak.
A Honvéd elleni mérkőzésen Gór-Nagy kapott pihenőt, de három perc elteltével ismét csökkent az egriek létszáma, így már csak 11 bevethető játékos maradt. Nyéki Balázsnak egy összecsapásnál felrepedt a szája, amit ott helyben össze kellett varrni. Ez a negyed és ezzel a mérkőzés is elúszott.
Délután a szegediek hasonlóan kezdtek, mint a Honvéd: elől minden bejött, míg az egri lövések általában a blokkról pattantak ki a játéktérről. Kilenc góllal nyertek Baksáék.
- Ez a torna számunkra a felkészülés első állomása, semmit nem mér még le. A súlyzózásból és az erősítő gyakorlatokból vissza kell majd szoknunk a játékra. A négy hiányzó (Jászberényi, Kis G., Mackeben, Hegedüs) mellett most Gór-Nagy és Nyéki is kivált egy-egy mérkőzésre, bár utóbbi sérülése ellenére szeretne játszani a vasárnapi bronzmeccsen – nyilatkozta a szombati két találkozó után Tóth Kálmán.
A másik két mérkőzésen nyert a Honvéd és a Szeged, ezzel kialakult a vasárnapi helyosztók párosítása. A veretlen Domino és csak a fővárosiaktól kikapó házigazda Szeged mérkőzik majd meg egymással a döntőben, míg az egy győzelmet elérő Eger és a pont nélküli Újpest a bronzmeccsen lesz érdekelt.
Az egrieknél tovább csökken a bevethető játékosok száma. Az ifjúsági csapat három tagja, Kovács Gábor, Kovács Gergő és Molnár Attila edzőjükkel, Tóth Kálmánnal együtt szombaton este hazatért Egerbe, mivel vasárnap már országos utánpótlás bajnoki mérkőzést játszanak a Hódmezővásárhely ellen. Gerendás György így tíz embert küldhet medencébe az UTE elleni mérkőzésen, köztük a sérült Nyékit.
III. Hídépítő-kupa
Szeptember 16., szombat
Szeged, 100 néző. V.: dr. Donauer, Szegi
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – Domino-BHSE 12-17 (1-5, 5-5, 4-4, 2-3)
Eger: Decker A. – Decker Á., KISS CS. 4, Császár, MATAJSZ 2, MÄRCZ 3 - lenti kép, Bačo 1. Cserék: Nyéki, Kovács Gábor 1, Kovács Gergő, Molnár, Bálint 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 8/5
Szeged, 300 néző. V.: Vojvoda, Pásztor A.
Szeged Beton VE – Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 15-6 (6-1, 2-2, 2-2, 5-1)
Eger: Decker A. – Decker Á., Kiss Cs. 1, Császár 1, Matajsz, Märcz, BAČO 3. Cserék: Gór-Nagy 1, Kovács Gábor, Kovács Gergő, Molnár, Bálint. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 8/4
További szombati eredmények:
Szeged Beton VE – UTE-Óbuda-Újlak 16-10
Domino-BHSE – UTE-Óduda-Újlak 16-7
Az alapszakasz végeredménye:
1. Domino-BHSE 3 3 0 0 48-28 6 pont
2. Szeged Beton VE 3 2 0 1 40-31 4 pont
3. Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 3 1 0 2 34-44 2 pont
4. UTE-Óbuda-Újlak 3 0 0 3 29-48 0 pont
További program:
Szeptember 17., vasárnap
10:30 - 3. helyért: Brendon-Fenstherm-ZF-Eger – UTE-Óduba-Újlak
12:00 - Döntő: Domino-BHSE – Szeged Beton VE
Fotók: Viló Zsófia
Forrás: egerwaterpolo